Bízd ránk a nagytakarítást

A legtöbb otthonban egy évben kétszer vagy háromszor van nagytakarítás, ezekre jellemzően ősszel és tavasszal kerül sor. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs gyakrabban rendesen kitakarítva, azonban fél év alatt olyan helyeken is összegyűlik a kosz, amik fölött az ember egy szokásos takarítás során átsiklik. Ilyen hely például a szekrények teteje, a nagyobb bútorok alatti és mögötti részek, a könyvek vagy a könyvek mögötti poros polcok.

Egy mindennapi takarítás során szintén kimaradnak az ajtókilincsek is, pedig ezeken rengeteg baktérium lapul.

Az ablakok tisztítására szintén a nagytakarítások alatt szokott sor kerülni. A további teendőket lehetne még sorolni, azonban van egy jobb ötletünk: a Takarító Kommandó csapata ezt a teendőt leveszi a vállaidról.

Rendeld meg “Nagytakarítás” csomagunkat, amit egy teljeskörű portalanítással kezdünk.

Alapos portörlés és porszívózás után tisztává varázsoljuk az ajtókat és ablakokat, továbbá lepakoljuk a polcokat és minden apróságot egyesével letörölgetünk, a bútorokhoz hasonlóan. Azonban a “Nagytakarítás” csomagunk még nem teljeskörű szolgáltatás, tehát nem mossuk ki a függönyöket, nem tisztítjuk meg a hűtőt és a sütőt, nem mosunk, mosogatunk, továbbá a terasz is kimarad.

Igény szerint ezeket is kérheted extraként, azonban ha komplett, teljeskörű szolgáltatást szeretnél, kérd a “Totális Leszámolás” csomagot, abban minden benne van.