Ittas vezetésen kapták? Itt a segítség!

Ittas vezetésen kapták? Itt a segítség!

Ha Ön ellen ittas vezetés miatt eljárás indult, célszerű minél hamarabb védőügyvédet fogadnia. Ha elsőre reménytelennek is tűnik a helyzet, és úgy gondolja nincs mivel védekezni, téved! Egy jól felépített védelmi stratégiával bizony jelentős eredményeket lehet elérni, mind a pénzbüntetés minimalizálásában, mind a vezetéstől való eltiltás idejének csökkentésében. Az ittas vezetésért járó büntetés 2018-ban bűncselekmény esetén a több százezer forintot is elérheti. Az, hogy szabálysértésről beszélünk-e, vagy bűncselekmény valósult-e meg, elsősorban az elfogyasztott alkohol hatására megjelenő véralkohol-koncentráció értékétől függ.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége szándékos bűncselekmény,

méghozzá az egyik leggyakoribb közlekedési bűncselekmény. Magyarországon csak 2017-ben több mint 15.000 alkalommal indult miatta büntetőeljárás. Ha a járművezetés során baleset, esetleg személyi sérülés is történt, akkor súlyosabb következményekkel számolhat. Utánképzésre kötelezhetik, szélsőséges esetben akár felfüggesztett vagy letöltendő szabadságvesztést is kaphat. Az ittas vezetésért járó büntetés 2018 évben igen szigorú, – amennyiben Önt már többször elmarasztalták – akár végleges eltiltás is lehet a járművezetéstől. Ha szeretné a minimálisra csökkenteni büntetését, kérjen segítséget! A Lőrik Ügyvédi Iroda nagy szaktudású ügyvédei állnak rendelkezésére.